Hírek
• események
• ünnepnapok
• mindkettő
_____________
program
regisztráció
archívum
Mesék a Kriptából - Bátori-bg. (november, december)
December 1.
A decembert is a Kriptában kezdtük, ezúttal MV nélkül, de annál nagyobb örömünkre a "ferencesek" oszlopos tagjával
Gabóval, így a lassan-lassan elhomárosodó Bátori-csapat újból nőhöz jutott. Nem is akármilyenhez!
Gabó drága végre felvilágosított minket a barlangi fluidum természetéről és miután jóízűen elrágicsált néhány grammnyit az általam
pesszimistán már mindenfélének kikiáltott "laza és szálas szerkezetű" kőzetből, lakonikusan csak annyit mondott: "Ez gipsz".
Szkepticizmusom engem többnyire óvatosságra int, de Gabó véleménye előtt meghajlok és különben én is megkóstoltam a terméket.
Nem finom, de sok. Egyébként kedves geológusok, tudtátok, hogy a fluidum
"az egyes idealista filozófiai áramlatok elképzelése szerint láthatatlan szellemi áram, amely az istenségből vagy az
emberi testből sugárzik ki"? Ennél azért fontosabb hír, hogy végre megindult a huzat! Bár a Kriptát már
több ponton is megbontottuk, és mindig nagy a lelkesedés az ígéretes továbbjutási lehetőségeket illetően, a huzat pontosan onnan jön,
ahonnan már Vajnáék idejében is fújdogált, azaz Északról, a hasadék mélyéről. A barlangi huzatról alkotott fogalmaim néhány éve
ugyan gyökeresen megváltoztak (ez történetesen a Légcsőben történt, az - akkor még - Vacska-barlangban, ahol a szél az ittenihez
képest majdnem letépte a fejemet), de a lángpróba magáért beszélt. A terem északi részét kettéosztó függőleges hasadék, ami a
járattalpon is jó méternyit továbbhalad, az alsó részén egyértelműen szelel, tehát jó okunk van feltételezni, hogy nagyobb
légtömegek mozgása indult meg a téli időszak hőmérséklet változásainak köszönhetően. Hogy ez a levegő a barlang már ismert
részéből áramlik-e felfelé vagy a még felfedezetlen új részekből, az egyelőre rejtély marad. Annyit azért tehetnénk az ügy érdekében,
hogy a jelenleg elérhető legpontosabb térképen (Acheron, 1986), a barlang teljes térfogatában bejelöljük a hasadék áthatási pontjait
(ahol csak lehet), és kifürkészhetnénk, hogy érdemes-e tovább küzdenünk.
November 10.
Csütörtökön sikerült ismét alászállnunk. Berci, Sághi Bazsi és jómagam voltunk jelen az akciónál.
Kb. 16 veder anyagot sikerült kitermelnünk a Szabó alatti "Kriptából". Cél a termecske alján található
hasadék megtisztitása volt. Most kb. a terem közepéig tettük többé kevésbé szabaddá/láthatóvá a nyílást,
ám többnyire még csak a fal felőli oldalon látható tisztán a szálkő. Berci bá' fáradhatatlan kapirgálás
közben a fal tövében talált egy kis üreget, ami átnyúlható. Sikerült befényképezni, illetve a virgácsát
is sikerült némi erőlködés és anyázás árán bedugni a lyukba. Közben megpróbáltam a hasadék eddig is
tisztán látható részét tisztitani, illetve alkalomszerűen szondázgatni. A szonda sajna(?) tövig
becsusszant, kioperálását a következő alkalomra halasztottam lustaságból kifolyólag.
Számomra úgy tűnik, hogy jelen állás szerint ezt a részt (is) érdemes lenne egy komolyabb spiccvésővel barmolászni, ám ahhoz, hogy tisztán lássunk, szükség van a hasadék teljes megtisztitására, ami gyakorlatilag a Kripta teljes kiszedését jelenti. Ennek kivitelezéséhez ki kell(ene) pakolni becslésem szerint 200-300 vödörnyi bontási törmeléket a Szabóból.
Dexter
November 17.
Régi tervünk volt, hogy elcsalogassunk egy régészt a barlangba, hogy az utolsó kétségeket is eloszlassa
a közlemúltban talált "régészeti leleteinkkel" kapcsolatban. A Szabó László teremben a bontás
idején, a gömbfülke és az akkori járattalp határán, a padlószint alatt nem sokkal találtunk néhány lepényszerű
töredéket, amik bár ránézésre agyagnak tűntek, keménységük és a nedves talajban mutatott állékonyságuk miatt
inkább valami márgás vagy agyagos szennyezettségű átkarbonátosodott üledéknek véltük őket.
Feltételezésünk szerint ezek a felülről beszivárgó vagy a visszavonuló víz agyagos iszapban és oldott mészben
gazdag kicsöpögései révén keletkezhettek. A viszonylag sűrű massza a gyorsan elszivárgó víz
miatt megőrizhette formáját és később a benne lévő oldott mésztartalom miatt összecementálódhatott. A fő
kérdés persze az volt, hogyan látja egy régész, lehetnek-e emberi kéz alkotásai a szóban forgó "műtárgyak"?
Anikó hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Az első percek izgalmai után már mindenre kapható volt.
A Szabó László teremben in situ is megvizsgáltunk néhány hasonló anyagú töredéket és megállapodtunk,
hogy nyugodtan folytathatjuk a munkát, a "műtárgyak" nem emberkéz alkotásai. A termelési normát a négy
főnyi brigád is sikeresen abszolválta (amiben a vendégünk is jeleskedett!), harminc vödörnyi sittet
mozgattunk át a Szabó-depóba, ami lassan teljesen megtelik (elkelne már egy nagyszabású
depóköltöztető akció!). Dexter tovább tisztította a tektonikai hasadékot, ami a terem északi részében
most már teljes pompájában megmutatkozott és előkerült a múlt héten eltűnt szondázóvas is.
Tábori bontások a Bátoriban - július 29-31. és augusztus 6.
Július 29-31.
Pénteken nekem nagyon zűrös napom volt, így nem is mentem fel a barlanghoz, csak a felszerelést adtam oda a többieknek. Ők (Gerber Alíz, Peres Zoli, Benyó Berci, Fülöp Tibi) a kis létszám miatt a Bejárati-termet takarították ki, nagy eredménnyel: 100 vödör törmelék ment ki péntek este! Szombaton aztán családostól és a hiányzó felszereléssel felmentünk a barlanghoz. Vittünk 80 méter kötelet kötélhidak kiépítéséhez, vödröket, hevedereket. Ezekre azonban nem volt szükség. Szombaton Dexter, Tamás, Alíz, Zoli, Tibi, Berci, és én voltunk ott akik bontottunk is, emellett ott volt Berci családja és késöbb Dexterné is kijött (ekkor Szilvi, Balázs és én már hazafelé tartottunk).
Először Balázzsal tettem egy rövidke túrát a barlangban. Megvolt az első barlanglátogatása, amit látszólag nagyon élvezett, jól összesarazva a ruhát, cipőt, apát és anyát... Ezek után felállt a lánc. Alul Dexter és én voltunk, az átemelő ember Tibi volt, és Berci volt aki tekert. Alíz, Zoli és Tamás pedig kijutatta a barlangból a vödröket. Ebben a felállásban nagyon lassan ment a dolog, így váltottunk. Dexter felment, Tibi is. Tibi helyére Zoli ült, én meg maradtam egyedül lent. Röpke 2 óra alatt 70 vödör jutott ki a barlangból. Elsőre 30 vödör ment még ki a Bejárati-teremből, majd 3 óra után még 33 vödörrel a Szabó László teremből. Ez összesen 133 vödör volt szombatra.
Vasárnap négyen maradtak. Alíz, Zoli, Berci, és Tibi, akik örömmel vették tudomásul, hogy van hely az I-es depóban, így bonthatnak alulról. A vasárnapi 100 vödörrel megint szépen teljesítettek!
Az első "tábori hétvégén" összesen 233 vödör agyag és kő került ki a barlangból, valamint kikerült a régi ácsolat legtöbb darabja is a Szabó László teremből.
Szóval és tettel szeretném mindenkinek megköszönni, aki egy kicsit is részt vett az elmúlt hétvégében. Nagyon jó volt, nagy eredményekkel. Remélem a következő hétvége hasonlóan eredményes lesz!
Sanyi
Augusztus 6.
Az augusztus első hétvégéjére tervezett kutatótábor szerényebb részvétel mellett egyetlen napra (szombat) korlátozódott. A kutatás a rövid idő ellenére is jelentős eredményeket hozott. 133 vödörnyi törmeléket bontottunk ki a végponti teremből (lassan itt az ideje, hogy elnevezzük a Vajna Györgyék által is név nélkül hagyott termecskét) és szállítottunk át a lenti depóba (a Szabó László terem gyakorlatilag "csurig" van töltve), és végre teljes pompájában feltártuk a Vajnáék által emlegetett tektonikai hasadékot, ami reményeink szerint újabb "löketet" ad majd a kutatatás folytatásához. Bár a könyvben említett szálkő járattalpat még nem értük el a teljes szelvényben, valószínűleg hamarosan be kell rendezkednünk az elődeink által is áhitozottt gépi bontásra. Idézem a könyv ide vonatkozó részét:
"Az új szakasz nagytermének főtéjében futó litoklázis dőlészögéből pontosan kiszámítottuk a talpban várható folytatást, és aknát mélyítettünk ezen a ponton. Mintegy öt méter mélységben értünk egységes sziklafeneket, s rábukkantunk a termet talppontján is kettészelő hasadékra. A huszonöt-harminc centi széles aragonit kéreggel bélelt repedésből intenzíven áramlott kifelé a levegő, s mi a kínok kínját álltuk ki, hogy nem változhatunk át liliputi emberekké. Kézi erővel átvésni a nem tudni hány méter vastag szűkületet, képtelen vállalkozás lett volna. Robbantani, annak veszélye nélkül, hogy a nyomás le ne hámozza a meseszép képződményeket, nem lehetett. Kompresszor és fejtőkalapács! Rövid időn belül immár a második kutatási ponton tette lehetetlenné további munkánkat a technikai felszereltség hiánya, a szűkös anyagi keret, ami miatt gondolni sem lehetett arra, hogy legalább három napra béreljünk egy nagy teljesítményű légsűrítőt."
Kutatótábor a Gerecsében - július 8-10.
Szeretném közzé élményeinket a Gerecsei kutatótábor nulladik napjáról.
A résztvevőkkel három különböző helyszínen találkoztam: 5-kor Zolival Százhalombattán, Szandrával és Alizzal fél hatkor Zsámbékon, és végül Atival 6-kor Bajóton. Zoli meg én elmentünk vásárolni a Tescoba. Vásárlás közben telefonon tudtuk meg Gabótól, hogy péntektől tűzgyújtási tilalom van, úgyhogy a sütögetésre szánt kolbászok és szalonnák szépen visszakerültek a polcra és vettünk helyette szalámit...
Többszöri telefonálgatás és egyeztetés után Szandráékkal is találkoztunk. Velük is tudattuk a sütögetés elmaradását, majd mégegyszer elmentünk vásárolni a Zsámbéki CBA-ba. Ehhez Alíznak meg kellett volna fordulnia, de az ismeretlen pasik miatt annyira zavarba jött, hogy sikerült árokba hajtania... :-)
Vásárlás után a három autóból álló konvoj ismét találkozott Atival Bajóton, ahonnan már ő vezetett minket és célba vettük az Öreg-kő sátorhelyét. Amennyi út vezet az erdőbe, csoda hogy felértünk! Háromszor is sikerült rossz felé kanyarodni, így kb. 30 perc alatt értünk fel a táborhelyre.
Mire elővettük a felszerelést, befutott a "denevéres brigád" (Dávid és négy fős háreme), akik némi viccelődés után elindultak a Jankovich-barlangba. Mi meg eggyel feljebb, a Szalay-barlangba mentünk. Mivel 3 ember először járt itt, beszaladtunk a belső terembe körülnézni. Utána hozzáttunk, hogy kiépítsük a kötélpályát. Ez nehezebben ment, mint gondoltuk, mivel se egy fűzőlyuk, se egy jó helyen fejlődött fa nem állt rendelkezésünkre. Szandra negyedszeri famászása és Ati sétája után (ezt a parkolóban hagyott maradék felszerelés miatt volt kénytelen megtenni), este kilencre készen állt a pálya, amit azonmód ki is próbáltunk.
Ünnepélyesen bejelenthetem, hogy az első vödör még pénteken kijutott a barlangból!
Sanyi
A szombati napról Berci készített fotótudósítást:
június 25-26.
Igaz, hogy az idei barlangnapot megelőzően mindössze néhány órányira zsugorodott az az izgatott
várakozás, ami az ehhez hasonló nagyszabású események előtt, már napokkal korábban elő szokott
venni, de az idén - "rohanó világunk zaklatott emberére" jellemzően, egyszerűen nem maradt időm
ilyen luxusra. Mindenesetre, ami a várakozást illeti, igazán bőséges pótlásban részesültünk.
Az idei barlangnapon ugyanis tökéletesen szétvált egymástól az elméleti szervezés és a túrák
lebonyolításának gyakorlata. (Persze tudom, hogy iszonyú nehéz kordában tartani ennyi embert
és nem is akarok fumigálni ezzel senkit...) Úgy tűnik a regisztráció pusztán "pro-forma" működött,
ui. a túraidőpontok és a helyszinre szállítás teljességgel megbízhatatlannak bizonyultak.
A nehézségek sorát még az az igen kellemetlen tényező is gyarapította, hogy az előre lefoglalt
faházikónkat sem tudtuk birtokba venni, ui. az előző lakó állítólag a házkulcsot is magával
vitte túrázni. (3-4 órányi várakozás után - amikor Adrinak végképp elborult az agya - kiderült,
hogy a kulcs mégsem látott barlangot, csendesen és valószínűleg mindenféle rosszindulat nélkül,
egykedvűen fityegett a zár belső oldalán és arra várt, hogy megtalálják.)
Ezidőtájt "felpörögtek" az események, és végre - mintegy fél napos csúszással, quasi saját szervezésben - nekivágtunk a szlovákiai Kis-zsombolynak (Malá ®omboj). Hála az előző csapatok tapasztalatainak (pénteken már voltak ott néhányan), a Juju által szolgáltatott pontos koordinátáknak és Zoli GPS-ének, zökkenőmentesen odataláltunk. A zsomboly közelében még az éppen hazafelé tartó előző csapattal is összefutottunk, akik megnyugtató szavakkal erősítették az addigra azért enyhe nyugtalansággal terhelt brigádot (Adri, Zoli, Tünde, Vasek).
Azt hiszem hogy az egyébként igen szerényen "Kisnek" nevezett példányt egyértelműen a
"kihagyták az erdő egy darabját" típusú barlangok közé sorolhatjuk (amilyen pl. a Vecsem).
A szervezők szerencsére egy szép kék lufit helyeztek el a bejárat mellett (amilyet a kapura
szoktak szerelni szülinapi partik esetén). A lufiról az előző csapat előre
tájékoztatott minket, így tényleg nem volt nehéz megtalálni az úttól egyébként pár méterre
fekvő barlangot. Mellesleg a lufinak nem csak azért lehetett örülni, mert az olyan vidám dolog
az erdő mélyén, hanem azért is, mert nélküle a gyanútlan barlangász simán és szó szerint "bele"
botolhat a (drótos) tót kollégák által gondosan körbehuzalozott szádába. (Ráadásul a drót, mint
olyan, rozsdásodra erősen hajlamos és ez itten olyannyira rozsdás is volt, hogy igazi erdei
mimikrit öltött magára, és a félhomályos erdőben alig lehetett észrevenni.) A beöltözést és némi
erőtlen vitát követően, végül Adri vállalta magára az elő-ereszkedő-nő szerepét, rám pedig a
sereghajtás maradt. Adri remekül vette az akadályokat, liba-kötélsorban követtük és végül mind a
négyen leküzdöttük a nagyjából egy 25-ös és három 40-es megosztásban beszerelt zsombolyt. Bár
a köteles barlangok szerelmeseinek valószínűleg meg sem kottyan ez a 144 méter, mi nem minden nap
jutunk ilyen helyre. Nekem már az ereszkedéstől elfáradt a tenyerem. Kiszállás nélkül végignyomni
ezt a mélységet, bizony nem gyerekjáték, és megvallom őszintén, hogy a barlang szépségeivel nem
sokat törődtem. Azért így is épp elég képződményt és oldásformát fedeztem fel a szemem sarkából,
néhányszor meg is álltam fényképezni. Az utolsó aknatag már egészen vidám dolog volt,
közelről hallottam a többiek hangját és már nagyon lent akartam lenni, úgyhogy maximális tempóban
ereszkedtem lefelé. Végre ismét együtt volt a csapat!
Lehet hogy a zsomboly neve Kis, de 144 méter aljáról kémlelni az égnek azt a darabját,
ami megmaradt nekünk, mégis hatalmas érzés! Rövid élelmezésügyi pauza után, elkezdtünk
lassan kifelé szállingózni. (Természetesen ugyanabban a sorrendben, ahogy lefelé is jöttünk, azaz Adri, Zoli, Tünde és
végül jómagam.) Egyedül és csendben kivárni a mélyben, amíg végképp elhal a többiek gépeinek csattogása,
bizony szorongató érzés. Igyekeztem elfoglalni magam, előszedtem hát egyetlen szendvicsemet és
egy vaddisznó állkapcsának kaján vigyorától kísérve elkezdtem majszolgatni. Ez elég morbid dolog
volt. Közben mindenféle csúszó-mászó élőlényre lettem figyelmes, néhány csapdába esett, és
nyilvánvalóan halálra ítélt állatra: egy békára, egy kék és teljesen meztelen csigára, és néhány
ganajtúró bogárra meg futrinkára. Meg kellett állapítanom, hogy a zsombolyok alja bizony
szomorú hely, innen csak a kivátságosoknak van kiút.
Amikor Tünde elérte a második 40-es felső részén az elhúzást, én is elindultam kifelé.
Bár egyikünk sem gyúrt a mászásra, simán végigcsináltuk. (Persze - hogy Tünde szavaival éljek -
itt nincs "B" terv. Vagy megcsinálja az ember, vagy marad a mentés, ami egy ilyen helyen
elég borzasztó lenne mindenkinek.) Négy órával az alászállás után, már vidáman készülődtünk
"haza" Aggtelekre.
Az esti partizás ezúttal nem sikerült olyan jól, mint tavaly a Mecsekben. Késő is volt, hideg is volt, éhesek is voltunk, fáradtak is voltunk, megvacsoráztunk hát a közös bográcsból, csendesen megittunk két üveg bort és elvonultunk aludni a faházba. Persze vetett ágyba, amit most értékeltünk csak igazán (szar lett volna az éjszaka közepén a sátrakkal bíbelődni).
A másnap a várakozásnak megfelelően punnyadással indult, Zoliék úri egykedvűséggel passzolták a Szabadság-barlangba előjegyzett túrájukat, de néhány kávé és a reggeli elfogyasztása után mégis jó lett volna csinálni valamit, úgyhogy elsomfordáltunk a regisztrációs pulthoz, ahol sikerült feliratkoznunk egy a Földvári-barlangba tartó túrára. A "szervezett" buszozást inkább nem kockáztattuk, néhány túratárssal együtt saját autókkal mentünk az Esztramosra. Mielőtt elcaplattunk a barlang bejáratához, megtekinthettük az elhagyott vasérc- (később kő) bánya területén mementóként ott maradt műtárgyakat, ami egyébként izgalmas és kicsit szomorú dolog volt.
A Földvári-barlangról végül - némi szervezési hiba következtében természetesen - lemaradtunk (ti. órákkal előttünk távozott az a csapat, akiktől átvehettük volna a barlangkulcsot). Talán majd legközelebb vagy a következő életünkben, hiszen "FELTÁMADUNK, UGYE?".
Új korszak a barlangművelésben (avagy megalakult a Bátori-Fitness-Club) - május 26.
Talán nem túlzok, ha a nemrégiben bemutatott Benyó-féle barlangi felvonószerkezetet a
legutóbbi idők egyik legátütőbb sikerű ipari újításának tartom egyesületünk életében. Berci barátunk addig
barkácsolt otthon, amíg össze nem hozta csodálatos opus egyesét, amit tegnap lelkiismeretesen le is
teszteltünk. Magam részéről mindig is vonzódtam a kinetikus művészet iránt (Jean Tinguely gizmoját akár napokig is el
tudnám nézegetni, de akár egy vízóra bájos kerekének pörgése is képes feledtetni az élet nehézségeit -
"csak nehogy maradjon időm gondolkodni"), de ez itt kérem egyszerűen kolosszális! Pláne működés közben!
Az igen alapos tesztüzem azért felfedte a szerkezet néhány gyenge pontját, pl. a spulni oldallemezeit erősebb anyagból kell majd elkészíteni, továbbá a vezetőcsiga felfüggesztésére és pozicionálására is megnyugtatóbb megoldást kell kitalálni és szükség lesz még egy sodrony visszafeszítő szerkezetre, ami megakadályozza, hogy a terheletlen drótkötél laza állapotban összegubancolódjon.
Mindent összevetve egy kitűnő ötlettel gazdagodtunk, ami azon túl, hogy egy műszaki remekmű, még a méregdrága szobabiciklit is helyettesítheti :-)
"Lapzárta után" kaptam a hírt, hogy a technikai tökéletlenségeket Berci máris elhárította. Az opus 2 gyönyörűen muzsikál.
Gratulálunk Berci!
Ácsolás a Bátoriban - május 19.
Május 19-én a még szűkebb törzsgárda - valahogy egyre kisebb lesz a csapat :-( - a Szabó László-terem teljes kipucolása érdekében lezárta az újonnan feltárt alsó rész lejáratát.
Leszámítva, hogy még otthon (Pilis-szekció) elég komoly vitánk volt a házi készletből beáldozott gerenda kettévágása ügyében (Dexter a fele-fele, én az egyharmad-kétharmad híve voltam) komoly vitát kellett lebonyolítani, valamint hogy a faanyag felcipelése három embernek sem volt gyönge feladat egész jól teljesítettük a munkatervet. Mielőtt nekiestünk volna az ácsmunkának egy gyors felmérést végeztem a méretek pontosítása miatt. Ezúttal sajnos csak távolságot tudtam mérni (mérőszalaggal), az irány- és a dőlésszögeket Berci segítségével saccoltam. Remélem hogy legközelebb, amikor hitelesített mérőeszközökkel mászunk le, már sokkal nagyobb részt kell felmérni. Amikor összeadtam a számokat, megdöbbenve tapasztaltam, hogy "pont" 12 és fél méter jött ki, ami éppen annyi, mint amennyit első alkalommal "hivatalosan" megszavazott a társaság. :-)
Az "eredeti" járattalp és a lejárati nyílás alatti "padlószint" közötti távolság 4,2 m. Innen még kb.
1 métert lejt a járat Északi irányba, úgyhogy a legnagyobb mélység jelenleg valamivel több mint 5 méter.
(Ha kitermeljük a törmeléket, akkor a régi térkép alapján még legalább egy méterre számíthatunk lefelé,
ha meg továbbjutunk, akkor irány a Pálos-kolostor!) Az alsó teremben mérhető legnagyobb távolság több
mint 4 m, és a Déli oldalon visszakanyarodó járat is majdnem 3 m hosszú. (Egész pontosan: 4,4 + 2,9 + 4,2 + 1 = 12,5 m)
A felmérés eredményét igyekeztem léptékhelyesen felvázolni és bár az alaprajzi térképen az irányszögek csak
hozzávetőlegesek, így is szépen látszik, hogy az alsó járat (pirossal jelölve) milyen szépen illeszkedik
a Szabó László-terem gömbfülkéinek vonalába.
Az ácsolatot Dexter ötlete alapján készítettük el (természetesen a kivitelezés is nagyrészt az ő keze
munkáját dícséri). A lejárati nyílás fölött, a szálkő tetején kialakított gerendafészkekbe raktunk
egy-egy gerendát, amit aztán elegendő anyag híján hézagosan keresztbe deszkáztunk. A hézagok miatt
aggódtunk egy kicsit (egyrész simán le tud potyogni mellette a törmelék, másrészt egy ráesést nem biztos
hogy kibíra egy tetőléc), ezért úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a Piramis-ágba azért a vaslapért, amit
annakidején valószínűleg Vajnáék cigöltek le a barlangba hasonló célzattal. Dexter mászott, én biztosítottam,
és bár az emberek a Holdon járnak, mi nem birkóztunk meg a feladattal. (Pedig 90 cm-es átmérőjével ideális lett
volna a kb. 90x110-es befoglalaló méretekkel rendelkező ácsolat lefedésére, de rohadt nehéz, és Bercinek meg
nekem kellett volna felhúzni úgy, hogy Dexter közben alulról igazgatja. Nem vállaltuk, de egyszer azért, ha
többen leszünk, csak ki kellene szedni...) A legközelebbi alkalommal egy OSB lappal vagy rétegelt lemezzel
megoldjuk a problémát és utána bátran mehet a hónapokig tartó kitermelés...
Továbbjutás a Ferencben - avagy versenyfutás az újabb méterekért - május 12.
A bontási nap lehangolóan indult, ugyanis az előző héten tett ígéretek alapján 7 (azaz hét) embert vártunk az utóbbi időben egyre nagyobb izgalmakat ígérő Törekvés-akna bontásának folytatására. E helyett 3 (azaz három) fő jelent meg: Császár Gabó, Majnek Zsolt (Brendon) és Nagy Sándor (én). Nagy nehezen összecuccoltunk a pattintáshoz, meg a bontáshoz és két baggel elindultunk lefelé. 20:00-kor már vésővel a kezemben ültem az "ablak" elött. Abban maradtunk, hogy Gabó lebontja az ablaktól balra lévő agyagdombocskát, Brendon vödröt húz, én meg amit tudok levések, és utána jöhet a várva várt pattintás...
20:20-kor Brendon megunta a vödrözést, amit meg is tudtam érteni, így felajánlottam, hogy 20 perc múlva felmegyek és leváltom. Közben besegítettem Gabónak "agyagozni", mert a vésés reménytelenül lassúnak tünt. Ekkor ránk mosolygott a szerencse! A kb. 20 cm vastag agyagfal mögött egy kis gömbfülke főtéje bontakozott ki és rá 3 percre Gabó éles sikítással közölte, hogy VAN EGY LYUK A FALBAN! 5 perc vad bontás, sikítozás és b*zdmegolás után, teljesen megnyílt egy másik ablak, amit újabb 5 percnyi véséssel járható méretűvé alakítottunk. Ezt ki is próbáltam, de sajnos mellkasban megakadtam, így Brendon volt az első aki bement, majd belülről püfölte még egy kicsit. Ekkor már Gabó is lement és végül én is átmentem az "ajtón".
A nagy élmény sajnos hamar befejeződött. Egy szűkebb részen átbújva egy kissé tágasabb részbe értünk, ahonnan egy akna indul lefelé, de ezt sajnos 3-4 méter mélységben az agyag teljesen eltömi. A másik végpont 30 fokban felfelé tart, de ezt is agyag zárja. A huzat nagyon megindult, amikor az átjáró kinyílt. A bejárás végén Gabó közelebbről is megismerkedhetett az akna végpontjával, mivel sikeresen beejtettem a fényképezőgépet.
Ezek után megbeszéltük, hogy kimegyünk. 22:00-kor már a kocsinál voltunk és egy jó kis Fanni-büfézésen törtük a fejünket, ám Brendon szomorúan közölte, hogy a Fanni-büfét lebontották és nincs többé. Azért volt még némi reménysugár, mert úgy tudta, hogy a Kisceli utcába költözött egy kocsmába. Kerestük, de nem találtuk, így végül egy kiadós mekis sajtburger mellett döntöttük el, hogy mi legyen az új rész neve: Földgáz-terem. Senki NE kérdezze, hogy miért!
A következő héten fel kell térképezni az új részt, hogy tudjuk melyik végpont pontosan hol helyezkedik el. Az aknát lehet bontani, illetve az eredeti bontást lehet folytatni, lefelé és a másik irányban is, az "ajtóval" szemben.
Vasek, azt hiszem ezt a fogadást te nyerted meg, bááár te azért elég biztosra mentél :-)
Sanyi
Bátori 10+ (csak szülői felügyelet mellett ajánlott) - május 10.
Valószínűleg súlyos barlangmérgezésem van. Ma délben, amikor Séfbá - egyébként kitűnően sikerült - rakottbabjában motoszkáltam a kanalammal, a rizsszelvény oldalában újabb ígéretes továbbjutási lehetőséget véltem felfedezni. A ma hajnali hazatérés után meglehetősen renyhe agyműködésem csak lassan kapcsolt át civilbe, míg végre réveteg és lesújtó pillantásokkal konstatáltam, hogy a rizsből kilógó zöldbab-ácsolat és darálthús-konglomerátum nem a Bátoriban van, ez itt csak én vagyok, az ebédlőben ülök, eszem, rakottbabot, és nem kell bontani, nem kell bontani, nem kell bontani... VÖDÖÖÖÖÖÖR!!! az anyád keservit!
Hát kérem - végre eljutottunk A-ból B-be. Jelentem a szűkebb törzsgárda (Tibi, Dexter, Berci,
Balázs és Vasek, aki én vagyok) tegnap is bizonyított. A barlang bejáratánál szokásos molyolást
követően (amit én még jól megfejeltem magamnak egy dupla Hárs-hegyi túrával, ugyanis lent hagytam
a parkolóban Balázs sisakját) azonnal rávetettük magunkat a projektre. Fölfelé menet az erdőben
még azt latolgattuk, hogy vajon látunk-e még valamit a legutóbb feltáródott lyukból? Vagy már
talán az egész Szabó László-terem leomlott? Esetleg az egész barlang, és rá sem fogunk ismerni
a helyre? A természet ismét kegyes volt hozzánk, éppen csak annyit omlasztott be a laza,
törmelékes álfenékből, amennyi ahhoz kellett, hogy még jobban "rá tudjunk buzulni a lyukra". A lejárat
ugyan kibővült annyira, hogy immár kényelmesen le lehetett kukucskálni, de behatolásról egyelőre
szó sem lehetett. Tibi eredeti terve lépett érvénybe: a cél még legalább 50 vödör törmelék
feltermelése volt a Bejárati-terembe, ill. ezenközben a lenti depóhely átliferálását kellett
megoldani, a biztonságosabbnak mondható hátsó gömbfülke Dél-Nyugati oldalába. A munkálatokat
azonmód meg is kezdtük, ami - felszerelkezve egy jókora ipari csigával - ezúttal bizton
rekorderedményeket hozott az egységnyi idő alatt felhúzott vödrök számában. Harminc vödörig
meg sem álltunk, utána is csak egy rövid cigiszünetet engedélyeztünk magunknak (a mélyszinti
brigád ezalatt sem állt le), majd az utolsó 20 vödröt is felrepítettük. Azt hiszem közben
mindenki kiengedhette magából a gőzt, akkora üvöltözést csaptunk, hogy szerintem a barlang
minden denevére összefosta magát ijedtében. Én estére egészen berekedtem az artikulátlan
ordibálástól. A valaha spontán kialakult kitermelési folyamat mára olajozottan működő
futószalaggá fejlődött. Mint egy svájci óra kérem. A vezérlés verbálisan folyik, um. MEHEEEET!
(Berci erősítésében HUZZAD MÁ', HUZZAD MÁ'!), majd egy pattanó elharapott JO! (így ahogy írom,
rövid o-val, de artikulátlanul üvöltve), aztán pedig VÖDÖÖÖÖÖR! (aknába visszadob), majd
amikor a fentiek türelmetlenkedni kezdenek, akkor MALTEEEER!
Az 50. vödör teljesítése után a teljes brigád leköltözött, majd Dexter vette kezelésbe a
kürtő környékét. Az elképzelés az volt, hogy a konkáv alászakadásra hajlamos lejárat környékét
rézsűsre bontjuk, elkerülve ezzel a közvetlen omlásveszélyt. Dexter kb. 10 másodpercenként
megtöltött egy-egy vödröt, legalább két embernek folyamatosan munkát adva ezzel, de még így
is maradt kapacitásunk a lejárat fölötti álfenék terhelésének csökkentésére. Kapával próbáltuk
elhúzni az érzésünk szerint Északi irányban kiszélesedő alsó járat fölül a törmeléket. Az egész
művelet az eszkimók lékhalászatához hasonlított leginkább, persze kellőképpen teli gatyával,
ugyanis a "jég" egyre vékonyodott, ráadásul a felső, rugalmasra taposott agyagkéreg elsorvasztása
után a kürtő szélén is egyre nagyobb darabok váltak le. Egy ilyen nagyobb darab leomlása után
úgy döntöttünk, hogy Dexter nem dolgozhat tovább biztosítás nélkül, felszaladtam hát a vödröző
kötélért és a Szabó László-terem bejárati "ablaka" mögül biztosítottam Dexter barátunkat, aki
közben emberfeletti tempóban igyekezett kitágítani a kürtőt. Azt hiszem ekkor kerültek elő az
első korhadt ácsolat darabok, majd egyre több és több, utolsó kétségünket is eloszlatva afelől,
hogy a '73-ban már bejárt termet fedeztük fel újra. A Vajna-brigád eszerint semmit sem bízott a
véletlenre. Miután megfelelő eszközök hiányában feladták a továbbjutás reményét, előbb ácsolatot
készítettek (ezt jelzi hát a '73-as alaprajzi térképen az a titokzatos négyzet) és csak ezután
töltötték fel a termet a többi kutatási helyről származó törmelékkel. Feltehetően az volt a céljuk,
hogy egy későbbi időpontban újra kiássák a termet és folytassák a munkát, de hát a múlt homályba
vész. Hogy miért nem szakadt be korábban a több tonnányi súly alatt a teljesen elkorhadt ácsolat?
Erre a kérdésre csak spekulációval tudnék felelni, de ha már 38 éven keresztül sikerült megóvni
ezt az alsó termet a beomlástól, mi is igyekeztünk vigyázni rá. Bontás közben Dexter egy-egy üres
vödröt szorított a lejárati lyukba (természetesen ezeket is cserélni kellett időnként), elkerülve
ezzel az alsó terem feltöltését. A rézsű közben akkorára nőtt, hogy lassan elfogyott a talaj a
lábunk alatt, és nem sokkal azután, hogy a lyukba szorított vödör is megadta magát, Dexter
nekivágott. Nekünk mugliknak hosszú óráknak tűnt az a néhány perc, amit lent töltött és
elkészítette az első fényképeket 38 év óta először! Lassacskán mindenkire sor került, Dextert
Tibi követte, majd én következtem, aztán Berci és végül Balázs. Közben persze egymás szavába
vágva próbáltunk közös nevezőre jutni a látottakról, ill. akik még nem voltak lent, azok
izgatottan faggatták az éppen lent tartózkodó társunkat. A tegnap Sanyival kötött fogadástól
és a felfedezés örömétől túlfűtve, első körben lazán megsaccoltuk a 14 méternyi összjárathossz
növekedést (ugyanis ennyiben fogadtam Sanyival), de Berci józan ítélőképességének hála (ő 10
métert mondott), a realitáshoz közeledve végül 12 és fél méterben állapodtunk meg az eredeti
járattalptól mérve. A legnagyobb mélység ugyaninnen számolva kb. 6 méter lehet. (Hogy miért pont
ennyiben, arra nem tudok magyarázatot). Ezt az adatot higgadt fejjel mára önkényesen 10+-ra
módosítottam (azaz minimum 10, de nem kizárt, hogy több).
Nézzünk egy hevenyészett "szakvéleményt" az alsó tájékról az első benyomások alapján:
A kürtő (aminek a kürtő jellege a feltöltés lebontása után valószínűleg teljesen meg fog
szűnni) alján egy Észak-Déli orientációjú, de Észak felé nagyobb kiterjedésű szálkő főtéjű
termecskébe érünk. Ennek alapján azt gondolom, hogy a jelenlegi kitöltés alatt és a terem fölött valahol záródnia
kell a központi gömbfülkének. A talaj legmagasabb pontja most pontosan a kürtő alatti kis
törmelékkúp. Észak felé először mélyül, majd emelkedik, Dél felé picit mélyül, majd körülbelül
a törmelékkúppal azonos magasságig emelkedik vissza. A termecske legalább egy felfelé tartó
járatban még egy helyen összeköttetésben van a Szabó László teremmel. Az összeköttetés
közvetlenül a lebújás után Észak felé fordulva, bal kéz felé a függőleges szálkő falban
nyílik, egy kb. 50 cm magas és 30 cm széles, kövekkel kitöltött "ablak" formájában. Az Északi
végpont felülről behullott agyagtörmelékes rézsűben végződik, aminek az iránya egyértelműen
a Szabó László-terem mögé, a lejárati akna felé tart. A végponti rézsű előtt nem sokkal Nyugati
irányban egy eltömődött kis üreget láthatunk. Talán ezt is érdemes lesz később vallatóra fogni.
A Déli kiterjedés egyelőre nem túl jelentős, de itt is benyúlik a szálkő alá egy eltömődött
járatkezdemény. Sajnos a Vajnáék által emlegetett tektonikai hasadékot egyelőre nem láttuk sehol.
A termecskében egyébként egyértelműen felfedezhetők elődeink nyomai, a helyenként hófehér, puhább,
kovásodott és visszaoldott mészkőben 38 évvel ezelőtt keletkezett bontókalapács nyomok
láthatók.
Az izgalmak után ébredtünk rá, hogy közben bizony jócskán előrehaladhatott az idő, indulni kellene kifelé. Szerencsére Dexter minden eshetőségre elkészült és hozott magával egy Faber márkájú pezsgőt, amit kint jóízűen el is fogyasztottunk. (Kíváncsi vagyok kudarc esetén mit ittunk volna?) Hát egészségünkre!
Bontás és véráldozat a továbbjutás reményében - Ferenc-hegyi-barlang - május 6.
Este 7-kor találkoztunk a parkolóban, szokatlanul nagy tömegben... A fúrót szállító két
emberen (Gabó és Rozsomák) kivül a Császár-család (Gabó és Rozsomák) és én voltunk ott. Közben
megérkezett Anakin Skywalker és a Hegylakó egyik ellenfele is (Gabó és Rozsomák), tehát
mindösszesen 3 fő :-) Lassacskán átöltöztünk
és összepakoltuk a felszerelést, majd 8 előtt nem sokkal elindultunk lefelé a tett színhelyére,
a Csepegő-vizek-terme mellett található Törekvés-aknába. 8 körül már a fotózással bíbelődtem,
majd megkértem Atit, hogy kezdje ő a pattintást. Sok vödör agyag és 6 sikeresnek nem teljesen
mondható fúrás után, gondoltam megnézem mi történt lent. Kő alig pattant le a lyukból, viszont
repedések lettek, úgyhogy elkezdtem kézi erővel vésni. Ez egész jól haladt és majdnem nagyobb
lett az ablak. Aztán gondoltam egyet, felvettem a védelmi felszereléseket (fültok, sisak,
szemüveg) és szóltam Gabóéknak, hogy lőnék egy párat. Az első lyuk elkészülte után, el is lőttem
egy patront, de ez 3 helyen is sikeresen megsebesített. Olyan helyeken, ahonnan könnyen ömlik az
ember vére... Az egyik hely a fülem volt (a fültok alatt!), a másik a fülem mellett az arcom, a
harmadik meg az egyik ujjam hegye. Kisebb riadalom után Gabó ellátta a sebemet a fülemen, és
ezek után Ati is úgy döntött, hogy az agyag mélyítésével kell foglalatoskodni.
Sok-sok vödör után szépen mélyült a lyuk. A bejutást elnapoltuk csütörtökre, amikor már remélhetőleg lesz takaróponyvánk Brendontól, amivel kiküszöbölhetők a hasonló esetek.
Sanyi
Belyukadás a Bátoriban, avagy a barlang legújabb talánya - május 5.
Kevés olyan örömteli esemény adódik egy barlangászcsoport életében, mint amilyen a tegnap éjjeli fordulat volt a Bátori-barlangban. Vettem a fáradtságot és áttekintettem a barlanggal kapcsolatban végzett kutatómunkánk múltját. A barlangban kisebb-nagyobb megszakításokkal az alapítást követő évektől jelen volt az egyesület, de igazán nagy áttörést és a kutatás újraélesztését főként Fülöp Tibinek köszönhetjük, aki 2009. szeptember 1-én keresett meg minket először és már akkor nagy odaadással és reménységgel emlegette a Gurunak a Bátori-barlanghoz fűződő gyengéd viszonyát. A kutatási engedélyt a közelmúltban hosszabbítottuk meg, így Tibi és a köré gyűlt maroknyi csapat újabb lehetőséget kapott a sokszor és sokak által kutatott barlang további vallatására. A kutatás tavaly óta a Szabó László-terem tömedékes járattalpának bontására koncentrálódik. A termet a korábbi kutatások során deponáló helyként használták, így jelentős mennyiségű meddő halmozódott fel, amit az azóta itt járt kutatók és látogatók gondosan keményre tapostak és szép falusi agyagpadlóvá alakítottak.
Tekintve hogy ritka nagy számban jelentünk meg a tett színhelyén (vendégekkel együtt 8 fő), a korábban kitermelt törmelék eltakarítására összpontosítottunk, mivel a felkupacolt törmelék már akadályozta a további munkálatokat. A Dexter-laboratórium legújabb termékével megtámogatott kitermelés mellett (váltott állati erővel működtetett csigás felvonórendszer) azért a bontás folytatására is maradt kapacitásunk. Az már korábban eldőlt, hogy a terem méretei miatt értelmetlenül nagy munka lett volna a teljes szelvényben végzett fejtés (különösen annak ismeretében, hogy a 70-es évek elején feljegyzett kutatási naplókból tudjuk, hogy a terem fenekén "üveg keménységű" kőzetre lehet számítani), ezért a korábbi próbabontások során kiválasztott legígéretesebb helyen, a központi gömbfülkének a Dél-Keleti oldalában hajtott meddővágatát mélyítettük tovább. Az örökölt szalagkorlát ereszkén felhúzott erős 50. vödör után (azért erős, mert Tibi hajlamos számolás közben leragadni, így jegyzőkönyvileg - az állami statisztikákkal ellentétben - általában szerényebb számokkal ékeskedünk, mint amennyit a valóságban magunkénak mondhatunk) minket húzóállatokat is abban a kegyben részesítettek, hogy hazaindulás előtt még megtekinthessük a friss bontási eredményeket. Meglepődve tapasztaltuk, hogy közben a bontási hely legmélyebb pontja - hála az Andor és Balázs által szolgáltatott váltott bontóműszaknak - elérte a múlt században felhalmozott meddő alsó rétegét és ezzel a Vajna György könyvéből már ismert összecementálódott réteget, ami tényleg TÜKÖRSIMA és tényleg ROHADT KEMÉNY. De nem csak hogy elérték kérem! Át is törték!
Egy 1973-as kutatási jelentésben az áll, hogy anno kb. 10 m3 bontási
törmeléket helyeztek el itt, mielőtt a későbbi kutatások bivakhelyévé nem alakították. Ilyen könnyedén
átverekedtük volna magunkat a régi meddőn? (Később a térképről visszamért adatokkal és abból a tényből
kiindulva, hogy a szondázó árkunkban felállva kb. szem magasságban volt az egykori járattalp,
utánaszámoltam és bizony az jött ki, hogy 13 m3!) Dexter barátunkat, aki amikor szembesült
a munka ily mértékű előre haladtáról, valami kíméletlen bontási láz kerítette hatalmába és brutális,
csillapodni nem akaró erővel és lendülettel vetette rá magát az összecementálódott kőzetlapra. A lemez
szélét keresve sikerült egy nagyobb darabot letörnie, aminek az lett az eredménye, hogy a kövek között
láthatóvá vált egy öklömnyi "feketelyuk", ami valóban el is nyelte a fényt! Az első próbálkozások során
a szűk résen keresztül nem fogott talajt egyetlen fejlámpa fénye sem. Ekkor - hogy Andor szavaival
éljek - "rábuzultunk a lyukra" és igen gyorsan sikerült is ráomlasztanunk a fenyegetően felette
tornyosuló talajszelvényből annyit, hogy eltűnjön minden. Nem kellett különösebben győzködni senkit,
hogy a hazamenésnek lőttek, addig innen el nem megyünk, amíg újra meg nem találjuk a lefelé vezető
járatot. Most nagyobb falatot fogtunk és a vájat feletti tömedékből szándékosan leomlasztottunk egy
nagyobb adagot, nehogy úgy járjunk, mint az előbb. Miután rohammunkában kitermeltük a kutatóárok aljából
a törmeléket, újra láthatóvá vált, immár csaknem emberfej nagyságban, a sötétlő üreg. A bontás közben
belepotyogó törmelék tompán puffant ugyan (ami laza törmelékes aljzatra utal), de biztatóan nagy légteret
sejtető késleltetéssel és a továbbgörgő kövek motoszkálásával. Az omladozás miatt az egész járattalp is
suvadni kezdett, kb. úgy ahogy a rossz minőségű műtejszínhab esik össze a kávé tetején, úgyhogy sietni
kellett, ha szerettük volna megtudni mit is találtunk, mielőtt újra beomlik az egész szakramentum.
Próbáltunk levilágítani, de ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy egy ember elhasalt az árok alján és
amilyen mélyen csak tudott, az akna fölé törleszkedett, miközben hátulról ketten jól belekapaszkodtak,
felkészülve arra, hogy a legkisebb omlás esetén is kirántsák a lyukból. Volt is néhány ideges
kiráncigálás, mire mindenkire sor került... A mélységet nem tudtuk egyértelműen megállapítani, de nem
kizárt, hogy akár 5 méteres vertikális kiterjedésre is esély lehet. Most nyert értelmet az a döngés,
amit tavaly, a terem közepén ugrálva a munkálatok megkezdése előtt hallottunk. Hát persze hogy döngött,
még ha csaknem két méternyi bontási törmelék volt is az akkori járattalp és az új terem főtéje között.
Különös, hogy az új rész bontása közben előkerült kitöltés anyagában fekete (humusz?) szennyeződésű,
konglomerátumszerű köveket is találtunk, amik között elkorhadt hajszálgyökér maradványok voltak. Hogy
a csudába kerültek ezek ilyen mélyre? A lejárat tágítására sajnos csak megfontolt és alaposan
előkészített bontás után lesz lehetőség (gyakorlatilag az általunk átmozgatott anyag teljes tömege az
új rész fölött magasodik), így fájó szívvel de a legközelebbi alkalomra kellett halasztanunk a
felfedezőtúrát. Búcsúzóul még néhány nagyobb követ is ledobtunk, melyek közül néhány több méteres
mélységben, közvetlenül a lábunk alatt koppant keményen. Itt az új járat tehát a központi gömbfülke
alá bekúszva, Déli irányban is kiterjed!
Azt hiszem nem én voltam az egyetlen, aki az új felfedezés hatására a hajnali fél kettőkor nyugtázott hazatérés ellenére sem tudott elaludni. Egész éjjel zakatolt a fejem, és próbáltam választ adni önmagamnak a saját magamnak feltett kérdéseimre. Miért nem volt huzat? Hogy kerülhet üreg a cementálódott réteg alá?
Az első kérdésre nagyjából már a helyszínen megadtuk a választ: az első érzésre is nagy légterű új terem valószínűleg azért nem huzatolt, mert az a Szabó László-termen is áthaladó tektonikus hasadékon keresztül feltehetően összeköttetésben áll a barlang többi részével. Ezt a feltevésünket még annyival kell megtoldanom, hogy a barlang most egyébként is huzatmentes időszakát éli, mivel a kinti és a benti hőmérséklet éppen kiegyenlített. Ha huzatolós időszakban törjük át az alsó terem tetejét, minden bizonnyal megtalálta volna a szél a legrövidebb utat és arcunkba csap a mélyből érkező barlangi levegő. (Akik járnak a Bátoriba, azok tudják, hogy telente olyan erővel süvít a szél a barlang ajtaján kifelé, hogy sokszor egész testtel neki kell feszülni az ajtónak, hogy be lehessen csukni!)
A másik kérdés sokkal bonyolultabb. Ezen a ponton szedtem elő újra a Vajna könyvet és tekintettem át a korábbi felmérések során készült térképeket. Leesett az állam, amikor megláttam az alábbi térképrészletet:
Eszerint Vajnáék már a hetvenes évek elején ismerték a terem folytatását? Tényleg ebbe lyukadtunk volna bele mi is? És ha később eltömedékelték a Szabó László termet (hiszen ahogy a fentiekben már írtam, a kutatótábor idején ez hálóterem volt), akkor hogyan lehetséges az, hogy az alsó, aknaszerű részben ekkora légrés maradt?
Ha megnézzük a korabeli alaprajzot, éppen a Szabó László-terem központi gömbfülkéjének a közepén látszik egy furcsa négyzetes képlet. Mi lehet ez? Egy mesterséges lejárat, amit a konglomerációs réteg áttörésével hoztak létre? Elképzelhető, hogy a feltöltés előtt a lejáratot elzárták, mielőtt ide deponálták volna a többi kutatási területről származó törmeléket? Megannyi megválaszolhatatlan kérdés. Az mindenesetre biztos, hogy az 1986-ban készült Borka-Kárpát-féle térképen már nyoma sincs a Szabó László-terem alsó folytatásának.
Meglehet jómagam nem sokat konyítok a geológiához, mégis próbálom megérteni, hogy is
keletkezhetett ez a Szabó László terem alján található kőkemény réteg, ami egyéként a Vajna könyv szerint a
barlang több járatában is megjelenik. Itt hever előttem az a kődarab, amit Dexter hasított ki a
barlang fenekéből és ahogy nézegetem, egyre inkább az az érzésem, hogy egy borsókövekkel borított
gömbfülke tetejére települt üledékről van szó, ami utólag cementálódott ilyen keményre. Amikor a
kibontást követően először mustráltam meg ezt a kődarabot, az volt az érzésem, hogy egy nagyon tömör,
nagy fajsúlyú és részben már átkalcitosodott mészkőréteggel van dolgom, amit alulról egy másodlagos
oldási folyamat nyaldosott "habosra". Amikor itthon alaposabban megvizsgáltam a leletet, akkor
értettem meg a Vajna-féle determinációt:
"Jobbára finom kvarcszemcsékből összecementálódott, másodlagosan keletkezett homokkövet tartottam kezemben. A látottakból nem volt nehéz rekonstruálni, hogy jött létre a kürtő alját elzáró cementdugó. A visszahúzódó hévforrás a hegyet fedő homokkőből kioldott kvarcszemcséket leiszapolta a kürtő legszűkebb részén, s ez a massza később karbonátos kötésben rendkívül kemény kőzetté cementálódott." (Ez a Piramis-ág alatt, a tó felé vezető kürtőben található.)
Amit én első látásra csillogó kalcit szemcséknek véltem, az tehát kvarc, amit mészkő cementál össze. De hogy került ez a réteg közvetlenül egy borsókövekkel borított gömbfülke tetejére? Amint láthatjátok híven a Bátori-barlang kalandos múltjához, rengeteg itt még a megfejtésre váró rejtély. Reméljük kedden legalább néhány kérdésünkre választ kapunk.
Ui.: Elnézést a fényképek gyenge minősége miatt. Sajnos nem volt nálunk fényképezőgép, ezért Berci mobiljával próbáltuk megörökíteni az eseményeket.
